Spicc cipő vásárlása

Hogyan vásároljunk spicc cipőt?

A spicc cipő vásárlásnál – ha ez lehetséges – még körültekintőbbnek kell lennünk, mint a gyakorlónál. Mindenképpen konzultálni kell a tanárral, illetve a boltban lévő szakemberrel.

Aki nagyon tapasztalt, és már ismeri a lábát, az úgyis személyre szabottat fog rendelni. Nagyon fontos, hogy tökéletesen passzoljon, hogy megvédje az ujjakat, a bokát, a lábat. Nem mindegy, milyen formájú a láb, és az sem, hogy milyen erős.

Ma már nem használnak 9 éves kor alatt spicc cipőt, mert komoly károkat okozhat a láb növekedésében. A gyerek balettnél a talp- láberősség építése 4-7 éves kor között zajlik, nagyjából 10 éves korra eléri azt a szintet, hogy fel lehet húzni a spicc cipőt.

 

 

Számít a lábbeli rugalmassága, hajlékonysága is. A keményebb cipőt nyilván nehezebb betörni, a kezdőknek viszont jobb lehet, hiszen nagyobb támogatást nyújt a lábnak. A hajlékony cipőt könnyebb ugyan törni, de gyorsabban elhasználódik.

Azt pedig már említeni sem kell, hogy a méretnek tökéletesen kell alkalmazkodnia a lábhoz, különben spiccen roppant kényelmetlen lesz.

A láb boltozata is eltérő, van alacsonyabb, magasabb, ezért első vásárlásnál feltétlenül figyelj rá, hogy a cipő kövesse a láb természetes boltozatát.

 

 

S végül az sem elhanyagolható szempont, hogy az ujjak hogyan helyezkednek el: valakinek kalapácsujja van, másnak kilógó második ujja, valakinek pedig óriási szünet az ujjai között. Ezeket mind-mind figyelembe véve kell kiválasztani a számodra tökéletes cipőt.

A megfelelő cipő kiválasztása

Az első vásárlásnál a méretfelvétel legalább egy órát elvisz, hogy pontosan kiderüljön: milyen stílusú, méretű cipőre van szükséged. Érdemes harisnyára próbálni, hogy látható legyen a térd, csípő helye.

A szakboltban külön-külön megmérik a láb hosszát, szélességét, mert a spicc cipő másképp illeszkedik a lábra, mint egy hagyományos lábbeli.

Megnézik a lábfej alakját és a rüsztöt is, sőt féltalpra kell emelkedni mezítláb a próba során. Ezekből a kis információkból áll össze a tökéletes cipő.

 

 

Miután megmérték a lábad minden szögből, jöhet a kiegészítők nélküli próba. Mindegyik ujjnak simán kell feküdnie a cipőben, a nagylábujj épp, hogy érintse a cipő végét. Ha pöndörödnek, akkor rövid, ha egymásra nyomódnak, akkor pedig keskeny a cipő.

Ezután az egyik lábat fel kell tenni egy lépcsőre spiccen, hogy megnézzék: egyenes-e a cipő törzse. Ha elcsavarodik egyik oldalra, akkor szélesebb cipőre van szükség.

Ha hátul laza az anyag, akkor pedig kisebb vagy keskenyebb cipő kell. Ezt követően fel kell kapaszkodni, majd mindkét lábon spiccre emelkedni, és most hogy az egész testsúly a cipőn van, a szakember újra leellenőriz mindent.


Kiegészítők

A spicc cipő sokszor még az után is kényelmetlen lehet, hogy betörték.

Ennek enyhítésére ma már számtalan eszköz közül válogathatnak a táncosok és a tanulók.

A legbőrbarátabb anyagok, legmodernebb technikák széles választékából lehet meríteni, hogy a spicc cipő viselése a lehető legkevesebb kellemetlenséggel járjon.

Ujjvédő: tasakba zárja az ujjakat és kipárnázza őket a merev boxhoz, ezáltal megelőzi a dörzsölődést, ami hólyagosodást okoz.


Ujjelválasztó: különböző formájú és méretű anyagborítású vagy anélküli zselé darabkák, melyek kiegyengetik az ujjakat, csökkentik a bütyöknél lévő nyomást.

Ezen kívül rengeteget segítenek a komfortérzetben a különböző tapaszok, alátétek, betétek, Achilles- és rüszttámaszok, spicc gumik, melyek kiegyengetik az anatómiai különbségekből eredő egyenetlenségeket, és segítenek a tökéletes spicc megtartásában.

.

.