Spicc cipő története

A spicc cipő megjelenésével a balerinák új csúcsokat értek el a színpadon, új szintre emelték a táncot, amely soha nem látott éteri magasságokba tört.

A könnyednek tűnő szökellésekkel a balerinák bámulatos légiességet kaptak, a nézők pedig úgy érezhették, a táncosok szinte repülnek a színpadon.

Az első spiccelők Charles Didelot 1795-ös találmányának segítségével egyensúlyoztak a színpadon. Repülő szerkezete felemelte a táncosokat, akik spiccen álltak, mielőtt elhagyták a talajt.

A közönség imádta ezt a légiességet, úgyhogy a koreográfusok is elkezdtek egyre több spiccbetétet tenni a balettekbe. A 19. századra a technikára helyeződött a hangsúly, és egyre inkább megnőtt a vágy a kábelek nélkül elérhető spiccre.

A történészek között nincs egyetértés azt illetően, hogy ki spiccelt először, de az 1800-as évek első évtizedeiben több balerina is különféle trükköket vetett be, hogy minél légiesebben nézzen ki.

A romantikus korszakban – melynek egyik leghíresebb darabja a La Sylphide – a táncosok pamutot tömködtek cipőjükbe, és azt varrásokkal erősítették meg. Marie Taglioni volt a legelső balerina, aki spicc cipőt viselt, és egész előadás alatt az új technikával táncolt.

Akkoriban persze más volt az izomzatuk is. Bár a mai táncosok is komoly lábizomzattal rendelkeztek, az elődöknek különösen erős bokájuk, ujjaik voltak.

A következő változat a 19. század kései felében tűnt fel Pierina Legnani lábán. Cipője elejében szilárd, lapos emelvény volt behelyezve, de nem olyan hegyes, mint a korábbi modelleknél.

A mai box elődje is benne volt, ami már akkor is anyagrétegekből állt. A talp csak az ujjaknál volt merevített, így ezek a topánkák még nagyon halkak voltak.

 

 

A spicc cipő korai formája egyre népszerűbb lett mind a táncosok, mind a nézők körében. Miután elterjedt, masszívabb darabra volt szükség. Olyanra, ami bőrből készült, jobb talpa volt, és valamiképp az ujjakat is védte.

Aztán idővel maguk a tánc társaságok kezdték el gyártani a ma is használatos cipőket, melyekben anyagrétegeket ragasztottak össze szorosan.

A modern spicc cipőt gyakran tulajdonítják a 20. századi orosz Anna Pavlovának, aki kora egyik leghíresebb, legbefolyásosabb balerinája volt. Különösen magas, boltozatos rüsztje volt, ami spiccét sebezhetővé tette.

 

 

Mivel vékony lábfeje volt, rendkívüli nyomás nehezedett a nagylábujjára. Ezt kompenzálandó, kemény bőrtalpakat illesztett cipőjébe a plusz tartásért, az ujj részt pedig addig laposította, keményítette, amíg box nem lett belőle.

Mára a spicc cipő gyártás technikája integrálódott a balett technikájába. Napjainkban számos márka létezik, de dizájn téren két fő csapásirány figyelhető meg.

Az egyik a hagyományos ragasztott cipő, amely szorosan összeragasztott anyagrétegekből, fából, szaténból áll.

A másik változatban olyan modern anyagokat használnak, mint például a műanyag, ami erősíti a cipőt. De abban is különbözik a klasszikustól, hogy kívül nincs redőzés a szaténborításnál, belül pedig habrétegek, zselés alátétetek vannak, a középső rész pedig fa helyett szintén műanyagból van, ezért tovább tart.  

 

 

A spicc cipő meghatározása:

Olyan speciálisan kifejlesztett cipő, amely segít elérni, hogy a táncos teljesen súlytalannak tűnjön tánc közben. A tökéletes egyensúlyt spiccen hosszú évek alatt lehet elérni, amiben komoly szerepe van a spicc cipőnek.

A teljes spicc eléréséhez elsősorban a saját erőre és technikára van szükség, ha létrejött a spicc pozíció, folyamatosan feszíteni kell a láb, a boka izmait, aztán az egész testet. Nélkülözhetetlen a megfelelő spicc cipő és a rengeteg gyakorlás, különben komoly sérülések keletkezhetnek.

A spicc cipőt inkább női táncosok viselik, férfiak akkor, ha valamilyen speciális, például női szerepet (Hamupipőke mostohatestvérei) táncolnak.